Tényleg próbálkozom. El sem hiszed, mennyire próbálkozom, hogy valami értelmes blogdesignt kreáljak, de egész egyszerűen összeszövetkezik ellenem minden, azt hiszem. Úgy értem, amit igazán akarok, azt nem tudom megcsinálni, mert egy fasz vagyok és este van - magyarul szólva mindig ótvar igénytelenül néz ki az egész -, alternatív B, C, D, E, F, G, H terveim pedig mind ugyanarra a sémára épülnek, és nem tudom belevinni egyikbe sem azt a masnit, azt a csavart, amitől ez az egész az enyém lesz. És nem egy szerencsétlenség a sok közül. Egyszerűen nem megy, mert hiába van ötletem, nem vagyok képes a megvalósítására. Talán majd a szünetben több affinitásom lesz erre az egészre.

Abban az 5 napban, amíg el voltam tűnve - részben azért, mert fáradt voltam, részben azért, mert tanultam, részben azért, mert nem voltam úgy internetközelben, részben azért, mert van életem - történt ez meg az, tudod, hogy megy ez. Ilyen dolgok. Igazából semmi különleges.

Szombaton szépen elaludtam a 7:37-es buszt, de nem úgy ám, hogy még pont eléred, ha sietsz, hanem egy 10 perccel pont lemaradtál róla. El is vette a kedvem az egész hétvégétől egy jó 10 percre, főként a saját hülyeségem, meg az, hogy a drága telefonom nem akart ébreszteni, aztán végül is vettem egy mély levegőt, és "mentsük, ami menthető" alapon elindultam mindenféle reggeli és innivaló nélkül a buszmegállóba, hogy elérjem a 9:05-ös buszt. Fél kilencre ott voltam, gyermekem, fél kilencre ott voltam, és irogattam meg olvasgattam a padon, közben korgott a gyomrom veszettül, de a cél érdekében mindent. Szusz közben felhívott, hogy hol a francban vagyok én, hát mondom rászartak a palacsintára. De mint mindig, megértette a dolgot, és volt olyan édes, hogy elment a nagy várakozása közepette a teszkóba, és vett nekem kaját.

Este felültünk egy 89E-re, hogy elszambázzunk Imrére Prókaihoz házi gyros evés céljából, ami egyébként egy nagyon bölcs tett volt, mert jó volt a hangulat - olyan családiasnak mondanám így, hogy csak hárman voltunk - meg a kaja is. Az este kedvence számomra az volt, mikor Szusz csinálta Prókai laptopjára a PS2 emulátort, és felbaszta, hogy win 8-ban ugyi folyton kijön az az oldalmenü, és így felüvölt, hogy "ez mi a szarnak ide, hát ez tabletre való!", Prókai meg így belenyulkál a laptop érintőképernyőjébe.  Hát azt az arcot látni kellett volna, mint ahogy a csodálatos "ELMÉSZ A FRANCBA!" felkiáltást is kellett volna hallani.

Úgy volt, hogy erre a három napra nem megyek be, aztán végül a külső körülmények változást eszközöltek ezen a tervemen. Szóval ma reggel felkeltem, és bementem megnézni ezt a csibeavatást. Vicces volt. Sokkal izgalmasabb, mint tavaly. A kilencedikesek is bevállalósabbak ebben az évben, meg a végzősök is kreatívabbak. Viszont nem volt sok hangulatom kivárni, amíg összköznépileg megszívatják őket, szóval 1-kor én szépen elhúztam, mondván, hogy értem se maradt ott senki, és túléltem.

A változás benned kezdődik, és ezt nem én találtam ki, hanem előttem sok okos ember állapította meg. Mint ahogy azt sem én találtam ki, hogy a környezetünk felé érzett utálatunk esetén is csak a saját hozzáállásunkkal tudunk változtatni, és nem a környezetünk a hibás, ha mi utálunk mindenkit - de leginkább magunkat. És azt hiszem, nem az a szomorú, hogy nekem kell elmondanom ezt egy idősebb emberről, hanem hogy ez nem fordítva történik, valamint az is eléggé szomorú tény, hogy egy korombeli megértette ezeket a dolgokat, mikor mondtam neki, és azt képes mondani, hogy megváltoztattam a gondolkodásmódját a jó irányba, és sokat köszönhet nekem. Erre miért képes egy 16-17 éves, és miért nem képes egy már majdnem felnőtt?

Ember, négyes lett a törim. Nem hiszem el. Megérte a sok szenvedést, basszus.
És ezen tény tudatában az sem tudja letörni a kedvemet, hogy a föcim az hármas lett, plusz hogy holnap írunk egy témazárót bioszból. Istenkirály vagyok.

A jövőheti három napot kibackelem az életemből, hétfőn elszambázom a dokihoz, aztán azon a héten még eljárkálok némi vizsgálatra péntekig, hogy megtudjam, hogy miféle hormonok tengnek-lengnek bennem, hogy ilyen retekül viselem mostanság a havimetálos napokat. Aztán péntektől szerdáig chill van Budapösten, meg még egy most hétvégét is beiktatok erre a célra.

Megígértem magamnak, hogy nem fogok panaszkodni az emberi hülyeségről, de... én tényleg nem tudom megérteni, hogy miért nem lehet egyszer a büdös életbe magunkba nézni, elgondolkodni, és rájönni, hogy tulajdonképpen nem is a világ szar, csak mi hisztizünk az általunk teremtett hülyeségekért. Szeretem, hogy annyira tudják bizonyos emberek mondani, hogy nekik milyen nehéz, meg szar, meg mennyire elegük van az egészből, meg hogy ők ezt nem bírják, és nem gondolnak arra, hogy mindaz, amit nem bírnak, a saját kis fejecskéjükben születik. Aztán jönnek a kifogások, a veszekedések, meg a minden. Elvárják, hogy sajnáld őket, hogy érts velük egyet abban, hogy a világ egy szar hely, az emberek pedig mocskok mind. És mindez miért? Mert nem akarnak felelősséget vállalni magukért, nem akarják teljesíteni a kötelességeiket, nem akarnak felnőni a korukhoz.

Egyre inkább úgy érzem, hogy sok fontosabb ismerősöm azt gondolja, amikor én mondok nekik valamit, hogy azt biztosan azért mondom, mert reklámozni akarom, hogy nekem, vagy másnak mennyivel szarabb, vagy csesztetni akarom. Az egy pillanatra sem merül fel bennük, hogy esetleg azért mondom azt, amit, mert törődöm velük, és nem hazudok nekik arról, hogy igazuk van azért, hogy előbb szabaduljak, azért, hogy ők jobban érezzék magukat. Nekem nem az a célom, hogy illúziókat keltsek az emberekben, és azzal érezzék magukat jobban. Nekem az a célom, hogy kurva szarul érezzék magukat a felismeréstől, hogy hülyék, és utána képesek legyenek felállni és azt mondani: "igen, elbasztam, de helyrehozom". És utána mosolyogni.

Hát túl vagyok a törin.
El sem hiszed, milyen rettentően jó érzés ezt leírni. Mintha egy 10.000 éves terhet robbantottak volna le a vállamról. Emelett két percre úgy éreztem, hogy wow, i have some time. But... not realy.
Szóval mondogattam magamban, hogy 1. tétel, 2. tétel, 3. tétel, és kihúztam a 2. tételt. Rövid párbeszédünk a tanárnővel:
Én: *elolvasom a tételt* HÁT ADTA A JÓ ISTEN!
Tanárnő: Adta a jó isten, de mit húzott?
Kihúztam, kérlekszépen Athén és Spárta összehasonlítását, ami egy olyan téma volt számomra, hogy kurvára nem baj, ha kihúzom, mert egy kettesnél jobbat összekaparok belőle, viszont ha igazán képes vagyok összefüggően közölni a gondolataimat, akkor ötös it lehetett volna. A tancinéni is megmondta, hogy egyedül annyi a baj, hogy megvártam a végénél a kérdéseit, és nem mondtam magamtól, pedig tudtam.

Ma, ahogy éppen vaciláltam magamban, hogy most a 12:30-as vagy a 13:15-ös busszal menjek-e haza nem, nagyon nem mindegy, odavetődött valahonnan a semmiből egy ilyen 40-es pasi, és udvariasan megkért még jóétvágyat is kívánt, mert közben ettem a csokimat, hogy ha tudok, akkor ugyan adjak már neki valami aprópénzt, hogy haza tudjon menni az egri busszal. Mondom magamban, na, te nekem ilyen szimpatikus embernek tűnsz, segítek rajtad - mind azt a 300 Ft-ot, ami volt nálam, odaadtam neki, aztán úgy megörült neki az emberünk, hogy egyúttal le is stoppolta magának a helyet mellettem, és elkezdte mondani, hogy hogyan és miért került ő Pestre, és hogy hogyan és miért nem tud hazamenni. Végighallgattam egy sztorit arról, hogy legénybúcsúba jött, felbaszta már a neje, aztán elitta a pénzét a szentem, és így esett a rém eset, hogy nem tud hazamenni, aztán végighallgattam egy sztorit arról, hogy tulajdonképpen egy egész gazdag ember, csak titkolja a felesége elől, mert minden pénzét elkölti, amit hazavisz, végighallgattam egy sztorit arról, hogy a sráca nagyon közkedvelt, szerény kismókus, meg még egyéb ilyen dolgokat megosztott velem, amikre egyébként kíváncsi annyira nem voltam, mert egész lényegtelen infóknak tűntek, meg baszottul görcsölt a hasam, fájt a derekam, de azért szíves örömest meghallgattam, mert miért ne, valamelyest mégis csak érdekelnek a gyarló emberi életek. És bizonyosságot nyertem ismételten abban, hogy pár nagyon érdekes eszméket valló feminista elmehet a fenébe azzal a gondolatsorozatával, hogy "igenis a férfiak tehetnek arról, ha egy család szétesik", meg "a férfinek a hibája, ha hülye a gyerek", meg "a férfi.." JÓVANMÁNEPOFÁZZÁ, értjük, a férfi az életed megkeserítője, na. Persze ugyan így pár hímsoviniszta is elmehet a vérbe, nem állítom, hogy nem. Az az igazság, hogy mind két nem csak folyamatosan teszi tönkre a másikat, a nő is ugyanúgy törlőrongynak kezeli a férfit, mint fordítva szokott lenni, csak... legyünk őszinték magunkhoz. Melyik esetet látjuk gyakrabban a tévében? Peeersze, hogy azt, amikor a férfi kezeli egy hűtő mögött terpeszkedő szardarabnak a nőt. Szóval, végső soron megint csak oda lyukadunk ki, hogy média, onnan pedig oda, hogy magasabb pozícióban álló emberek. Idézném a média könyvem hátulján lévő szöveget: "Meg kell szabadulnunk attól a rossz szokásunktól, hogy azon törjük a fejünket, mit művel a média az emberekkel. Ehelyett azt a kérdést kell feltennünk magunknak: mit kezdenek az emberek a médiával."

Kemény négy órát voltam bent a suliban, utána szóltam ofőnek a drága Ottinéni, hogy én most vagy hazamegyek, mert szét akar robbani a derekam a fájdalomtól, vagy nem tudom, mi lesz. Ő pedig oly' édes volt, hogy hazaengedett azzal, hogy keressem meg a töri tanárt, hogy nem felelek ma. Na mondom az Ottinéni se tetszik még ismerni AVARGARENIT. Így, egybe, csupa nagybetűvel, aláhúzva, morzejelezve. Hát ha odamentem volna, az a nőstény sámán lefeleltetett volna azon álltamban, hasgörcsöstől, mindenestül. Én meg pont azt akartam elkerülni, hogy ha mán' lehet, akkor ne mindenképpen egyesre feleljek azért, mert nem tudok koncentrálni. De kíváncsi vagyok, hogy mit fog hozzám szólni a tanárnő holnap. Mert valamit mindenképpen szólni fog, nincs olyan, hogy annak a nőnek nincs valamire valami megjegyzése. Én el nem merem képzelni, hogy kiskorában milyen volt, és a szülei hogy bírtak vele.

Hazajöttem, elmentem dokihoz, elültem 5 darab percért meg egy igazolásért az életemet, aztán hívott anyám, hogy amúgy nyugodt szívvel otthon maradhatnék pihenni a héten, amin nem is lepődtem meg, mert ő minden egyes köhintésemre ezt mondja, hogy na gyerek, akkor itthon maradsz a héten, amivel kilencedik osztályban még nem is volt annyira nagy baj, de így tizedikben, a faktok meg minden előtt, meg hogy itt van ez a sok nyenyere a nyakunkon, nem szívesen növelném a hiányzásaim számát. Arra is lusta vagyok, hogy az aznapi cuccot megtanuljam, mikor hazajövök, nem még arra, hogy bepótoljak egy egész hetet. Shame on me.

... és én most itt üldögélek a gép előtt a sötétben, a nem túl távoli jövőmet tervezgetve, és a magammal kapcsolatos terveimen merengve.

× Dokumentálom a Szusszal közös ősziszünetünket videó formájában. Hogy aztán ez felkerül-e az internetbe', az még egy más lapra tartozik. Bár ő nem bánja, és én se bánom, szóval lehet, hogy feldobom a youtbobomra, aztán talán még ide is, ha addig lesznek olvasóim és érdekelni fogja őket a kettőnkt pofája.
× Holnap 5 percet beszélek majd az általam kihúzott töri tételről, négy jegyért, és... nem azt mondom, hogy félek, hanem hogy baszottul nem tudom, hogy mire számítsak. Ha mákom van, kihúzok valami olyan tételt, amit tudok. Ha nem, akkor fasza lesz.
× Egyre inkább elkezdtek tetszeni ezek a snakebite pc-k, és egyre jobban érzem, hogy én akarok egy ilyet. A bibi csak ott van, hogy nem igazán akarok ilyen kétezreket fizetni azért, hogy megcsinálják nekem, én magamnak nem fogom szétszurkálni a pofámat, az is biztos, viszont senki olyat nem ismerek, aki ezt megcsinálná nekem ha nem is ingyér, de olcsóbbért. My life is so deep.
× Arra gondoltam, hogy most egy picit tényleg megnövesztem a sörényem, megnézem, hogy s mint néz ki, aztán ha nem annyira szentségesbölénydobbanás, akkor ismételten fekete leszek, vagy kipróbálom a vöröset, és olyan csinatos leszek, hogy az fergeteges. Igazából kell már valami változás, azt hiszem.
× http://ask.fm/VicLittleChris lányok, írjatok! a bejegyzésnek ez az a része, amit igazából nem kell komolyan venni, mert csak viccből írom ki most is, meg máskor is