.

and i'm over you, congratulations

2014.10.15. 18:09, viennaholic

A változás benned kezdődik, és ezt nem én találtam ki, hanem előttem sok okos ember állapította meg. Mint ahogy azt sem én találtam ki, hogy a környezetünk felé érzett utálatunk esetén is csak a saját hozzáállásunkkal tudunk változtatni, és nem a környezetünk a hibás, ha mi utálunk mindenkit - de leginkább magunkat. És azt hiszem, nem az a szomorú, hogy nekem kell elmondanom ezt egy idősebb emberről, hanem hogy ez nem fordítva történik, valamint az is eléggé szomorú tény, hogy egy korombeli megértette ezeket a dolgokat, mikor mondtam neki, és azt képes mondani, hogy megváltoztattam a gondolkodásmódját a jó irányba, és sokat köszönhet nekem. Erre miért képes egy 16-17 éves, és miért nem képes egy már majdnem felnőtt?

Ember, négyes lett a törim. Nem hiszem el. Megérte a sok szenvedést, basszus.
És ezen tény tudatában az sem tudja letörni a kedvemet, hogy a föcim az hármas lett, plusz hogy holnap írunk egy témazárót bioszból. Istenkirály vagyok.

A jövőheti három napot kibackelem az életemből, hétfőn elszambázom a dokihoz, aztán azon a héten még eljárkálok némi vizsgálatra péntekig, hogy megtudjam, hogy miféle hormonok tengnek-lengnek bennem, hogy ilyen retekül viselem mostanság a havimetálos napokat. Aztán péntektől szerdáig chill van Budapösten, meg még egy most hétvégét is beiktatok erre a célra.

Még nincs hozzászólás.
 
call me in the afternoon

Ez az a szöveg, amit senki nem tud megírni, és mindenki hatvanszor elmondja, hogy senki nem tudja megírni. Én Vinn vagyok (akik régről "ismernek" azoknak Vic), ez meg itt egy ilyen internetes portál, kéremalássan. Nem szándékozom sok vizet zavarni, nem akarok megbántani senkit, nem akarom osztani az észt, nem akarok semmi illegális dolgot csinálni, nem akarom pornóképekkel- és videókkal elárasztani az internetet - én csak írni akarok, meg szórakoztatni az embereket, de legfőképpen saját magamat. Bármi egyéb kérdést ezeken a helyeken tehetsz fel: ask.fm; twitter; tumblr;

 
really wanna make you feel home

 

 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG