Én többet nem szenvedek ezzel a kurvával.
Be nem tölti ezt a kurva oldalt, kiírja, hogy hiba, meg kiszolgáló nem található. Nem tudom, mi van vele, de őszintén, nem is érdekel. Unalmas ez nekem, hogy megint csinálok itt valamit, és egyszerűen szar az egész. Aki a továbbiakban olvasni szeretne, ask.fm-en - link kint van oldalt - megtalálja a new oldalcímet.

Háromnegyed ötkor nyitottam meg szövegszerkesztőt, hogy majd írok egy fasza kis bejegyzést. Most jutottam el odaáig, hogy tényleg írjak bármit is. Ez a fránya idő meg kedv, meg minden. Borzalom.

Egyre világosabbá válik számomra, hogy a tankötelezettség mellé még az érzelmileg labilis, a levegőben az öregséget szimatoló, kapuzárási pánikban szenvedő tanárnőket vén picsákat is kötelességünk elviselni, megérteni, elfogadni, tisztelni.
"Semmi közötök hozzá, hogy a tanáraitok mit beszélnek meg egymás között."
Jó. Akkor most kérdeznék valamit. Ha beírnak engem hiányzónak, mert két tanárom megbeszélt egymás között valamit, hogy így meg úgy lesz óra, és én azon az órán nem jelenek meg, mert hogy semmi közöm ahhoz, hogy mit beszélnek a tanárok, akkor hivatkozhatok erre, hogy azért nem jelentem meg az órán, mert semmi közöm ahhoz, hogy a tanárok mit beszélnek meg egymás között, és nem tudtam, mi a helyzet? Vagy ilyenkor is megkapom, hogy menjek a büdös picsába, de még előtte lépjek hátra kettőt és basszam meg magam?
Ez egy vicc, komolyan. Érted, senki nem tud róla, hogy most akkor meg lesz-e tartva az a hetedik óra fizika, mindenki abba a muzulmán hitben létezett, hogy föci lesz, és bejön a biosz tanár megtartani. Ehhez képest becsöngetéskor nagyon édesdeden bejön a fizika tancinéni, és közli, hogy fizika lesz. Remek. Jól van, semmi gond. Jegyzeteljünk. De akinek nincs itt a füzete, az mibe? Annak egyes.
Pardon, pardon mon ami. Egyes. A one. Mire föl? MI A FASZRA FÖL? Mert hogy gondolhattuk volna. Ja, értem, igen, nyílvánvalóan középiskolában el kell érnem azt a szintet, hogy mentalistává váljak, és a tancinénik hasfájását nyomonkövessem a kis agyhullámok segítségével meg az usb csatlakozóval. Igen, igen. Mert semmi közöm ahhoz, hogy a tanárok mit beszélgetnek az óráikról, a mi óránkról. Vicc ez a nő, komolyan mondom.

Következő PlayIT-re ki kéne jutni.

Dávid volt olyan macipofa, és vett nekem cipellőfűzőt, hogy ne sírjon már a szám mindig, hogy nem tudom bekötni a bakellót normálisan, de bazmeg a Deichmannban 390 magyar forint egy pár cipellőfűző. Há' mondom eeez kígyószőrből van, hogy ilyen drága. Meg benéztünk a Libribe, és hátigen. Sok jó könyv, kevés pénz, ahogy az lenni szokott. 10 perc után nem fájdítottam a szívem inkább.

Kéne egy PSP.

Szeretem azokat az embereket, akik csinálnak dolgokat. Úgy értem, nem csak ülnek egész nap a seggükön, és nézik az RTL II-őt, hanem felkelnek, mennek, és tesznek. Mindenért, ami a szívügyük. Nem hagynak elveszni egy percet sem, vagy ha mégis, hát azt is csak azért teszik, mert már elfáradtak a folyamatos minden-tevésben, és le akarnak ülni egy kicsit. Ezek az emberek inspirálólag hatnak rám, ilyenkor úgy érzem, nekem is fel kéne emelnem a farpofáim a földön heverő paplanomról. Aztán tenni-venni.

Elkezdtem írni. Megint látom az értelmét annak, hogy koptassam a billentyűzetet magasröptűbbnél magasröptűbb mondatokkal. Ez, tudod, most nekem olyan, mintha az elkóborolt kicsmacskám visszajött volna hozzám. A lelkem a kismacska, ami visszatért a testembe, és most boldogan tejet lefetyel a táljából.

Máskülönben ezen a héten csak hétfőn voltam bent, az ötödik óráig, aztán hazabuszoztam, és elmentem a dokihoz. Majd hét közepén megint, és megkaptam egy teljes hétre az igazolásomat, szóóóóval aye. De semmi értelmeset nem csináltam azon kívül, hogy írtam egy keveset, meg átmásoltam a magyar füzetem egy jelentős részét. Pedig el akartam olvasni az 1984-et, el akartam kezdeni a házidogát, meg egyéb ilyen dolgokat akartam csinálni. De hát ember tervez, másik végez.

Fokozatos ráébredések pénteken. Nem cseréltem ki a kártyát a telefonban. Nem hoztam harisnyát. Nincs nálam a jegy a szalagavatóra. Az alapvető gondolatom az volt, hogy ez a nap ennél szarabb már nem lehet, és olyan nagyot nem is tévedtem. Tényleg nem volt szarabb. Nem hívott se anyám, se apám, nem fáztam, és bejutottam a szalagavatóra mindenféle gond nélkül. Egyszerűen elsétáltam a jegyszedő srác mellett, mert mint tudjuk, minél természetesebben viselkedünk, annál jobban el tudjuk titkolni a dolgokat.

A szalagavató csak abból a szempontból volt elviselhetetlen, hogy sok volt az ember, kevés volt a levegő, és az a sok diumdisum zene, ami 60 000 decibelen szólalt meg, egy kicsit, de csak egy egészen hangyányit szétvágta a dolgokat bennem. Fájt a fejem, hányingerem volt, és így utólag csodálkozom, hogy kibírtam mindenfajta menekülőakció nélkül. Eltökélten ragaszkodtam ahhoz, hogy ha törik, ha szakad, látni fogom a páromat szépen felöltözve keringőzni, és azt is megnézem, ahogy ugribugrizva eltáncikálja az osztálytáncot. Így is lett, mert mint az már lenni szokott, ha én el akarok valamit érni, akkor elérem.

A 13. D dolgai istenigazából számomra tipikusan egyhangúak voltak és unalmasak. Amolyan klisés volt végig az egész, és helyenként már egyszerűen élvezhetetlen. a 12. A osztályvideója zseniális volt, egyszerűen imádtam minden percét, és sikerült elérnie, hogy miközben nézem, igazán érezzek valamit az egésszel kapcsolatban. Az osztály számlájára még fel kell írnom jó pontként, hogy az osztálytáncuk nagyon jól indult, de igen lapos lett a végére, és ez az egyetlen, amire azt mondtam, hogy kár. A keringőjük is szép lett volna, jó lett volna, ha valami jobb, megfelelőbb alapú zenét választanak. Mindig mondom, nem feltétlenül baj az, ha a keringő alatti zenében énekelnek, de akkor olyan legyen a szöveg és a dallam is, ami egy keringőhöz való. Párom osztálya, a 13. B mind az osztálytáncban, mint a keringőben zseniális volt, és nem azért, mert elfogult volnék, hanem mert egyszerűen így van. Az osztálytánc tipikus történet köré volt építve, de hogy úgy mondjam, a legkevesebb hozott anyagból hozták ki mégis a maximumot, a keringőjük pedig szép és pontos volt, a zene pedig legalább valami alkalomhoz és koreográfiához illő volt.

Párom az afterre egyedül ment el, bár úgy volt, hogy én is vele tartok. Én abból a megfontolásból mondtam nemet a dologra, hogy ad 1, fáradt voltam, mint a picsa, ad 2, tudtam, ha vele megyek, akkor jobbára maradunk egy fél órát, aztán csókolom. Úgy voltam a dologgal, hogy ez most róla szól, nem rólam, és had élvezze ki úgy, ahogy ő szeretné. Szóval, miután elment, én az ágyában szépen elalukáltam, ő meg valamikor reggel fél hat fele megérkezett, aztán nyolckor elindult edzésre. Mondjuk, akinek az éjjel nappal, annak a nappal is éjjel.

Hazajött, aztán 14:15-kor elindultunk a negyed négyes buszhoz, de sikeresen lekéstük. Maradt a 15:45-ös. Beugrottunk a Burger Kingbe kajáért, de én soha a büdös életbe többet nem eszek ott semmit, mert már másodjára van szarul a gyomrom a kajájuktól. Konkrétan mozdulok egy olyat, és fáj a gyomrom. Sétálok, szintén. Soha többet nem fogok semmit megenni, ami Burger Kinges csomagolásban van elém rakva.

Itthon nem csináltunk semmi izgit, Diablo 2-őt toltuk, aztán jónapot kívánok.

Mozgalmas hétvégék.

Igazándiból arra gondoltam, hogy én most szombatig nem fogok bejegyzést írni, mert épp ma lettem túl egy rémes kémia-, és egy még rémesebb matek dolgozaton - ezt a fájdalmat ki kell hevernem. De aztán eszembe jutott, hogy oké, hogy én nem írok ma meg holnap, de hogy szombaton se, az is biztos. Aztán majd csak csúszna ez az egész lefelé a domboldalon, nem írnék a szalagavatóról, meg egy csomó olyan dologról, ami fontosnak ítéltetik. Mármint általam.

Én ma ébredtem rá arra, hogy ha én nem kezdek az életemmel kurva gyorsan valamit angol nyelv terén, akkor sajnos úgy jártam, nem fogok tudni angolul, mert egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hány angol tanár van ebben a gimnáziumban, amelyik jól tanít, és nem bolond. Magyarul, a gimnázium nekem kibaszottul nem fogja megadni azt a tudást, amire nekem szükségem lesz. És őszinte leszek. Nem is akarom, hogy megadja. Ha olyan tanárom van, aki a) bejön az órára, mindenkit lebasz, beírat a 14 emberből 12-nek egy crying face-t, vagy b) bejön az órára, és kivételesen van kedve tanítani, akkor köszönöm, de én inkább megoldom egyedül. Iskolai oktatásra vagyok köteles, nem arra, hogy egy klimaxoló 50 felé, hazafelé nőnek a hangulataihoz alkalmazkodjak.

De csakhogy valami konkrétat is mondjak; a kedves angoltanárom beírt nekem egy egyest azért, mert volt bátorságom azt tenni, amire általános iskolában annyiszor felhívták a figyelmemet: mondjam meg, ha nem tudok valamit. Úgy látszik, ez ennek a gimnáziumnak az angol óráin nem divat.

A rosszul sikerült matekért valamennyire kárpótol az, hogy a semmitnemtanultamrá vaktérképem négyes lett, és a ma megírt elméleti dolgokra is sikerült úgy válaszolni, hogy valami értelmes jegyet adjon ki végeredményül. Viszont én még életemben nem láttam olyan kémia dolgozatot, ami végig csak ilyen bekarikázós volt. Ha az általános iskolai angoltanárom - esküszöm, hogy visszasírom, pedig őt is rühelltem - nem mondott valótlant, és tényleg össze lehet szedni tippeléssel egy kettest, akkor kéremszépen van esélyem arra, hogy ne bukjak meg kémiából.

Magyar órán a tanár úr megkérdezte, hogy adhat-e egy ötöst azért, ha kirakom a rubik kockát. Hát mondom, drága tanár úr, akkor itt ülhetnénk 20 évig erre a fantasztikus csodára várva. Egyébként egyre jobban szeretem a magyar órákat. Tavaly valami borzalmasan szarnak ítéltem meg őket, és ezáltal borzalmasan szar is lett az évvégi jegyem. De most valami hihetetlenül fantasztikus ez az egész, és sajnálom, hogy nincs holnap magyarom. Most már csak akkor megyek eret vágni, ha elmegyek magyar faktra, és nem a tanár úr lesz többé a tanár úr.

*nem tudom, kezdem úgy érezni, hogy igazán neki kéne állnom a vlog-dolognak, de bennem valamiért van egy ilyen általános félsz, hogy bazmeg jön az apeh, és csuhajja