.

ne légy saját magad gyilkosa

2014.11.11. 16:49, viennaholic

Ha már megcsináltad magadnak a bajt, akkor legalább ne dobd el magad az idegtől. A félelem csak egy illúzió, saját magad által teremtett illúzió, hiszen te gondolsz a legrosszabbra. Ne hagyd, hogy ez az illúzió az ujja köré tekerje törékeny testedet, hogy aztán lerázzon magáról, mint egy olcsó, rossz kabátot. Ne legyél saját magad gyilkosa. Inkább szépen, csendben dobd ki a zsebedből a lélekhalál szemetét, ami már annyira megdagadt ott, abban a zsebben.

Annyi a lényeg, hogy igazából nincs is lényeg.
Fáradt vagyok, fáj a fejem, álmos is vagyok rendesen, meg kínoz a gyomorideg is, érzem, mert menten el tudnék ájulni. De még tartom magam. Úgy 88 éves koromig. Aztán majd ráér elborulni, addig meg stand up, please, ahogy általános iskolás angol tanárom mondta minden óra elején.
Holnap matekból és kémiából témazárót írunk, földrajzból pedig röpdogát, és konkrétan az agyam csak nyomokban tartalmaz matekot, még annál is kisebb nyomokban kémiát, és nyomokban sem földrajzot. Magyarul, vagy zseni leszek, és mindhárom dolgozat sikerül valami üknagyapák előtt is felvállalható jegyere, vagy nem, és elbújdosom szégyenemben, hogy azután remete életmódot éljek a továbbiakban. A választás joga persze az enyém, én pedig az utóbbit fogom választani arra való tekintettel, hogy ideges vagyok, mert bonyolult vagyok, és mert nem tudom, mit csináljak. Úgy hogy nem csinálok semmit. De majd kitalálom, mi legyen. Amúgy is.
Minden csak egy múló állapot. Az már egy másik kérdés, hogy ezek a múló állapotok hogy múlnak el, és mit hagynak maguk után.

Sikerült egy oldalt kiraknom Rubik Ernő kockájából, ez a mai nap achievmentje. Meg az, hogy 10 perc alatt hazasétáltam a kis buszmegállóból.

Holnap nem lesz első órám. Ez vígasztal mindenért.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
call me in the afternoon

Ez az a szöveg, amit senki nem tud megírni, és mindenki hatvanszor elmondja, hogy senki nem tudja megírni. Én Vinn vagyok (akik régről "ismernek" azoknak Vic), ez meg itt egy ilyen internetes portál, kéremalássan. Nem szándékozom sok vizet zavarni, nem akarok megbántani senkit, nem akarom osztani az észt, nem akarok semmi illegális dolgot csinálni, nem akarom pornóképekkel- és videókkal elárasztani az internetet - én csak írni akarok, meg szórakoztatni az embereket, de legfőképpen saját magamat. Bármi egyéb kérdést ezeken a helyeken tehetsz fel: ask.fm; twitter; tumblr;

 
really wanna make you feel home

 

 

MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel