Ha már megcsináltad magadnak a bajt, akkor legalább ne dobd el magad az idegtől. A félelem csak egy illúzió, saját magad által teremtett illúzió, hiszen te gondolsz a legrosszabbra. Ne hagyd, hogy ez az illúzió az ujja köré tekerje törékeny testedet, hogy aztán lerázzon magáról, mint egy olcsó, rossz kabátot. Ne legyél saját magad gyilkosa. Inkább szépen, csendben dobd ki a zsebedből a lélekhalál szemetét, ami már annyira megdagadt ott, abban a zsebben.

Annyi a lényeg, hogy igazából nincs is lényeg.
Fáradt vagyok, fáj a fejem, álmos is vagyok rendesen, meg kínoz a gyomorideg is, érzem, mert menten el tudnék ájulni. De még tartom magam. Úgy 88 éves koromig. Aztán majd ráér elborulni, addig meg stand up, please, ahogy általános iskolás angol tanárom mondta minden óra elején.
Holnap matekból és kémiából témazárót írunk, földrajzból pedig röpdogát, és konkrétan az agyam csak nyomokban tartalmaz matekot, még annál is kisebb nyomokban kémiát, és nyomokban sem földrajzot. Magyarul, vagy zseni leszek, és mindhárom dolgozat sikerül valami üknagyapák előtt is felvállalható jegyere, vagy nem, és elbújdosom szégyenemben, hogy azután remete életmódot éljek a továbbiakban. A választás joga persze az enyém, én pedig az utóbbit fogom választani arra való tekintettel, hogy ideges vagyok, mert bonyolult vagyok, és mert nem tudom, mit csináljak. Úgy hogy nem csinálok semmit. De majd kitalálom, mi legyen. Amúgy is.
Minden csak egy múló állapot. Az már egy másik kérdés, hogy ezek a múló állapotok hogy múlnak el, és mit hagynak maguk után.

Sikerült egy oldalt kiraknom Rubik Ernő kockájából, ez a mai nap achievmentje. Meg az, hogy 10 perc alatt hazasétáltam a kis buszmegállóból.

Holnap nem lesz első órám. Ez vígasztal mindenért.