A matektanáromnak a hétfői óra alkalmával 4 darab kérdése volt hozzánk, amikett egy ilyen személyreszabott kis füzetecskében kellett megválaszolnunk; miért vagyunk itt, mit akarunk elérni, milyenek vagyunk matekból, jobbak akarunk-e lenni matekból. Én meg szépen leírtam neki ezt, mert nem láttam a dolog célját:

Valószínűleg nem azért vagyok itt, és nem is az a célom, hogy önismereti kérdésekre válaszoljak, de ettől eltekintve örülök, hogy erre is jut idő. Matekból nem vagyok túl jó, azt elismerem, ennek pedig az az oka, hogy hidegen hagy a tantárgy. Jobb persze lehetnék belőle, mert megvan hozzá mindenem, de nem érzek indíttatást már egy jó ideje, hogy jobb akarjak lenni.

Úgy gondoltam, nem fogok hazudni, ha már egyszer erre kért minket a tantónéni. Persze ezzel nem őt hibáztatom, sőt, tudom, hogy velem van a baj. Csak egyszerűen azt nem értem, hogy amíg minden más tanár eléri ilyen "önismereti kérdések" nélkül, hogy a 14 főből ne 8-an, valamint a 30 főből ne 20-an akarjanak megbukni félévkor meg évvégén - vagy egyszerűen csak megbuktatják a fenébe -, akkor neki vajon miért nem megy. Bár őszintén szólva fogalmam sincs, hogy olyan esetekben, amikor 14-ből 8-nak szar az átlaga, akkor lehet-e felelősségre vonni a tanár, hogy "van baj, kéremszépen?"

Lassan odáig fajulnak a dolgok nem is annyira érzékeny, de mindenképpen szeszélyes lelkemben, hogy sztrájkolni fogok a testnevelés órai nyújtásokon, mert az már nagyon nem állapot, hogy a drága tanárbácsi le akar nyomni, mire én kínok közt közlöm vele, hogy istentelenül fáj a derekam, és lerázom magamról a szép kis kezecskéit, erre ő fogja magát, és ad egy taslit. Ha nem lepett volna meg a dolog, valószínűleg a lehető legkomolyabban és legszíntelenebb hangnemben közöltem volna a tanárral, hogy nem tudom, van-e gyereke, de ha van, akkor legyen szíves arra kezet emelni. Milyen munka ez, emberek? Most mi van, ha én pl. tanulok valami harcművészetet, mondjuk jitsuzom, vagy karatézom, és reflexből levágok neki egy olyat, hogy többet nem áll fel a földről, aztán meg még én leszek kicsapva az iskolából? Egy kiöregedett sportolónak számító, komplexusos, hisztis tanár miatt, aki nem képes agyilag felfogni, hogy ismerem a határaimat. Idézem apám gyakran elhangzott, előítéletes mondását: "Biztos, hogy fideszes!"

Történelem órai pillanatok:

Tanárnő: Na, akkor vágjunk neki a mai napnak! Nehogy hülyén haljanak meg, ha elüti magukat a 148-as!
*csoport röhög*
Tanárnő: Mi olyan vicces ezen, Péter?
Krisz: Az, hogy ő nem 148-al jár.
*csoport még jobban röhög*

Tanárnő: *kiosztja a dolgozatot, leül az első asztal elé, ránk néz* Teljes mértékben lekakikálom, hogy mi van magukkal.

Magyar órai pillanatok:

Tanár úr: Ma a felvilágosodásról lesz szó, vagy ahogy én hívom, a felhomályosodásról.
Én: És aki már fel van világosodva, az mit csináljon?
Tanár úr: *mosolyog* Az most elbutul.

Tanár úr: Itt nem arról van szó, hogy felkapcsoljuk a villanyt, vagy szexuálisan felvilágosítunk valakit.
*én meg Alice röhögünk*
Én: Ezek kicsit... radikális példák.

Egyékbként soha nem hittem, hogy létezhet ilyen, de... a fizika tanár ma azt mondta, hogy írjunk puskát a képletekből a csütörtöki témazáróra.