Nem hiszem, hogy készen állok arra, hogy szembenézzek ezzel az egésszel. Nem miatta nem akarok vele lenni. A saját bugyuta félelmeim miatt, amik előtörhetnek. Feltételes módban íródik ez a mondat, és én mégis gyáván elmenekülök, mert nem akarom megtudni, hogy szembe kellene-e néznem a félelmemmel egyáltalán, vagy csak két idegenként elsétálunk egymás mellett, és aztán többé nem köszön, nem ír, nem keres, még csak morzejeleket sem ad le magáról. Én és a félelmem. Tényleg, tényleg nem tudom, hogy mit csináljak. Nem akarom elmondani neki, hiszen még saját magam előtt is szégyellem és saját magam is bugyutának tartom ezt az egyedüli félelmemet, ami úgy követ már gyerekkorom óta, mint valami rossz árnyék. Vagy mint egy rossz pedofil. Igen, sokkal inkább hasonlítanám egy rossz pedofilhoz.

Egész laza napom volt. Elkéstem médiáról *clap*, angolon tettettem, hogy tudok angolul *clap*, matekon úgy csináltam, mintha érteném, mi történik *clap* bár valójában tényleg értem, most, hogy így belegondolok, rögtönzött rajzon szentségeltem, amiért nem tudok folyosót rajzolni tényleg nem tudok folyosót rajzolni, kémián a beszólás osztályfőnöktől: "Zsombor... te nagyon hülye vagy", magyaron pedig örültem, hogy a tantóbácsi örül, amiért figyelek rá. Izgalmas-mozgalmas szerda egy kerek mondatba besűrítve. Barokkos körmondatra akartam, de nem jött össze, majd legközelebb.

× Rájöttem, hogy a bakellóm egy zoknival kényelmesebb, this means, nem kell eladni
× Sikeresen beadtam a beadandót médiára
× Meg kell keresnem a pendrive-ot most
× "Mindegy"

*radikális hangulatváltozások*