Don't waste your whole life trying to get back what was taken away2014.09.30. 17:25, viennaholic
Görcsösen ragaszkodva várom vissza, hogy újra az életem szerves része legyen - hogy aztán megint elkezdjen hisztizni, és ne szóljon hozzám hónapokig. Rá kell jönnöm végre, hogy mi ketten soha, de soha nem szerettük egymást valójában. Nem voltunk valóban barátok. Én nem az az ember vagyok, aki neki kell - azt már megtalálta másokban -, és ő sem az, aki nekem kell - én is megtaláltam azt másban. De mégis valamiért vissza várom. Nem akarom visszaszerezni, nem akarok küzdeni érte, tudom, hogy ezért nem érdemes. De mégis vissza várom. A nagy büdös semmiért. Soha többet nem akarok hisztis nőket.
A múlthét... az mozgalmas volt. Csütörtökön utószülinap Yassunak, ajándékoknak örült, mondjuk mertem is remélni, hogy ennyire azért már ismerem, hogy tudjam, mitől kap orgazmust a lelke és a szeme. Persze ez az ajándék is egy vicces sztori, because, you know, egy büdös vasam nincs soha, úgyhogy Szusszal megegyeztünk, hogy akkor én leszek az ötletgazda, ő meg a kivitelező - magyarul én választok, ő fizet, aztán közös ajándék. Pénteken mozizás volt, kidöcögtünk Szusszal a Ferenciek terére, hogy a Puskin moziban megnézzük A százéves embert annak érdekében, hogy mégse kapjak egyest médiából, meg ez olyan kis chill program. A film zseniális volt, mindketten csak annyit tudtunk mondani, hogy this is the absolutly fucking perfection, úgy hogy igen, tényleg megérte kiadni rá azt a fejenkénti 1000 Ft-ot. Majd ha kicsit több időm lesz foglalkozni a blog küllemével, akkor lesz időm foglalkozni azzal is, hogy feltöltsem tartalommal, és akkor felkerülnek ide az én média tagozatra szánt kreálmányaim, ne csak a tanárok szörnyülködjenek. Szombat délelőtt a Mogyoró melónak adtunk egy 2 órát az életünkből, mielőtt még komolyabban elkezdtünk volna készülődni a szülinapozásra, és hát... én nem tudom feldolgozni, hogy a mopsz az lány. No. Nein. Non. Iie. Nyet. Egyébként aranyos volt, de nem tudom, hogy én az ilyen faszom 3D-s filmek végén miért akarok mindig a szemem taknyában megfulladni. Aztán leszállt az éjj a 194-es buszról, és mi meg mentünk bulizni Yassuékhoz. Szussznak aznap volt a szülinapja, aztán egybe lett tartva a kettő. A kezdeti whyamineedtodothisterriblething hozzáállásom gyorsan alábbhagyott, nem tagadom, jól éreztem magam, jókat nevettem, beszélgettem az emberekkel - még azokkal is, akiket aznap volt szerencsém életemben először látni -, meg hát ittam is, épp csak annyit, amennyi jólesett, de attól a kevéstől is nagyon szerettem mindenkit, különösen Szuszt, és ezt nagyon kinyílvánítottam, a "köszönöm, hogy vagy nekem, nagyon szeretlek, és végre vannak barátaim neked hála" dumámmal. Na nem mintha amúgy ezeket nem mondanám el, csak az a pár doboz maroksör azért érzelmesebbé tette. Túlontúl érzelmessé. De gyerekek, a mézes-barackos Baccardi... fantasztikus.
Ez a hét meg maga a kurvaanyádpicsája. Megcímezetlenül, feladva a postán. Hisztis voltam, felbasztam Szuszt, de tudja, hogy milyen vagyok, szóval csak annyit mondott, hogy "jól felbasztad az agyamat, lökött tyúk", fáradt vagyok, megint olyan kóválygósan tévelygek, talán az időtől, talán attól, hogy megint több koffeint vittem be a szervezetembe, mint amennyit kellett volna, úgy hogy még holnapig szenvedés van. Megint nem fogok tudni normálisan aludni. Tényleg el kell járnom valami egymástszétverős sportfoglalkozásra.
|